Történet az iskolapadból
Az eddigi legszebb és legtartalmasabb nyár volt az idei: anyu és apu különösen vidám hangulatban töltötték velünk az időt, főleg, amikor a tengernél voltunk és közösen homokvárat építettünk – emlékszik vissza Szilvi, miközben apukája mellett a kocsiban ülve megérkezik az iskolakapuhoz. Gyors búcsúzkodás után büszkén emeli a hátára új, párnázott hátú, felhős-pandás hátizsákját.
Belép az osztályterembe, és kíváncsisággal teli figyelemmel körbenéz. Megakad a tekintete egy visszahúzódó, kedves szemű lányon, aki egyedül ül a – szerinte legalábbis – legklasszabb asztalnál az ablak mellett, és senkivel sem beszélget. Lehet, hogy ő izgulósabb, mint én – gondolja, és azon kapja magát, hogy már a lány felé tart azzal a szándékkal, hogy összebarátkozzanak, hátha ez a lánynak is segít majd feloldódni, és ő is jó helyet szerez magának. „Leülhetek melléd? Szilvi vagyok.” – mondja, és mielőtt a lány felelhetne, lehuppan mellé a székre.
A lány szíve hevesen dobog, mert tudja, mindjárt beszélgetnie kell ezzel a Szilvivel, aki biztosan kíváncsiskodni fog, és akkor aztán neki válaszolnia kell mindenre. Pedig most nincs kedve, sem ereje, a nyárról mesélni, és elmagyarázni a … dolgokat. Ezért csupán elcsukló hanggal közli: „Emma vagyok.”
Szilvi gondosan elkezdi kipakolni az asztalra a tanszereit. „Nézd, anyukámtól kaptam ezt” – újságolja padtársának, miközben büszkén megragadja az új, divatos, unikornisos tolltartóját, amely tele van különböző színű filcekkel, ceruzákkal, és még cicás hegyezővel is. „Muti, neked milyen van!” – érdeklődik, mire Emma lassan kezd kipakolni a táskájából. Egy régi, kopott tolltartót tesz az asztalra, amelyben csak néhány alapvető írószer található. Színes ceruzái közül csak piros és fekete van, és azokat is már erősen használták.
„Majd kölcsönadom neked a színeseimet” – ajánlja fel Szilvi, amikor látja Emma félig üres tolltartóját, és már folytatja is a rendezkedést az asztalon. Csillogó szemekkel méregeti a pónis borítóval gondosan becsomagolt füzetét, és alig várja, hogy társai is lássák, milyen menő dolgai vannak.
Emma viszont zavartan néz: hol már megkezdett, szamárfüles, borító nélküli csíkos füzetére, hol az egyre fürgébben pakoló Szilvire és a teremben zsibongó gyerekekre. Tudja, hogy neki bizony nincs tele a táskája, és szorongva figyeli, ahogy a többiek sorra veszik elő felszereléseiket. Számolókorong, gyurma, vízfesték, és csupa olyan dolog, amikkel ő eddig még sosem találkozott. Neki senki sem mondta, hogy a füzeten és ceruzán kívül bármi másra szükség lenne. Óvatosan kutat elnyűtt, szürke táskájában, hátha történik valami csoda, hátha előbukkan a mélyből valami, amit meglepetésként bekészített neki az anyukája. De csak egy egyszerű grafitceruzát talál. Legalább ezzel nagyobbnak tűnik a tolltartóm – gondolja, és valamennyire utánozva Szilvi magabiztos mozdulatait, ő is szépen elhelyezi a ceruzát a tolltartójában.
Ekkor Szilvi táskájából előbukkan egy színes műanyag doboz. Emma kérdő pillantást vet rá, hiszen fogalma sincs, mi lehet benne. Ám Szilvi elkapja a zavart pillanatot, és már nyúl is a bizonyos dobozért, hogy felfedje tartalmát. „Apukám csomagolt nekem kekszet és szalámis zsemlét tízóraira. De hoztam áfonyát is. Kérsz?” – kérdezi barátságosan, mire Emma szégyenkezve vállat von. Bizonytalan mozdulattal ujjai közé fog és megkóstol egy szem gyümölcsöt. „Sosem ettem még áfonyát” – vallja be szégyenkezve, s közben a hasából érkező halk korgás emlékezteti rá, hogy tegnap délután óta nem evett szinte semmit.
„Neked mit csomagoltak tízóraira a szüleid?” – hangzik el ekkor Szilvitől a gyomorig hatoló kérdés, amely már szinte elmosódott visszhangként érkezik Emmához. Most úgy érzi, a világ összes tekintete rá szegeződik. Lesütött szemmel ül, és közben újra felderengenek benne azok a kínzó nyári, száraz, éhes esték és azok a folyton gyötrő remények, hogy a holnap talán jobb lesz, talán anya a krumpli mellé egy kis husit is tud főzni, és talán egyszer … talán egyszer lesz egy saját szobája, asztallal és ággyal, talán kényelmes, puha takarókkal, és a legmerészebb vágya szerint: egy számítógéppel. Talán majd nem kell minden este anyának a ház körül segíteni, hisz addigra már lesznek barátai, akiket áthívhat a szobájába játszani. Ekkor felismerte, hogy tulajdonképpen kár, hogy ez a szép szőke, copfos hajú Szilvi leült mellé, mert ezidáig azt remélte, hogy ha otthon nem is, legalább ebben a teremben egy egész saját asztala lehet.
Gondolataiból hirtelen kizökkenti, ahogy Szilvi gyöngéden megböki a vállát, és a pár pillanattal ezelőtt feltett kérdés elől kibújva közli: „Én nem szeretek tízóraizni.” Próbálja visszafojtani egyre erősebb belső feszültségét, majd fejében előtör a kérdés: Hogyan fogom túlélni ezt a tanévet? Lehet, hogy holnap inkább nem is jövök ide.
Ekkor becsengetnek…
– – –
Az esély, vagy annak hiánya gyakran kívülről láthatatlan.
Akárhol is tartson egy gyerek a tanulmányaiban, az élet, különösen az iskolai évek, sok diák számára – láthatóan vagy sem, de – nehezített pályán zajlanak. Emma története csak egy a sok gyereké közül, akik hátrányos helyzetű családokból származnak, és a tanulási, előrejutási esélyeik már a becsengetés előtt, az alapvető tanszerek hiánya miatt sem egyenlőek a szerencsésebb körülmények között élő gyerekekével. Vannak még gyerekek, akik számára Emmához hasonlóan az első iskolai nap nem az új barátokról, nem a szép iskolaszerekről és nem a kalandos út megkezdéséről szól, hanem a szorongásról, a magányról és az önbizalomhiányról.
Mi még tehetünk azért, hogy amikor szeptember másodikán tényleg becsengetnek, a legszegényebb családok gyermekei is úgy ülhessenek le társaik mellé az iskolapadba, hogy a táskájukba minőségi tanszerek kerülhessenek. Mi még segíthetünk, hogy ezeknek a gyerekeknek az iskolakezdés ne a hátrányokról, hanem az esélyekről szóljon.
Iskolakezdés együtt! adománygyűjtésünk célja, hogy augusztus végéig 2000 rászoruló gyermek iskolatáskáját megtöltsük.
Csatlakozz Te is az összefogáshoz!
Minden adomány számít, hiszen azoknak köszönhetően tudjuk megtölteni a rászoruló gyerekek iskolatáskáit jó minőségű tanszerekkel.
Átutalással is segíthetsz
Adomány számlaszámunk:
11705008-20464565
Emma és Szilvi történetét Iskolakezdés együtt! adománygyűjtésünk nyitó sajtóeseményén elevenítették meg ismert önkénteseink: Wolf Kati énekesnő, a kampány arca; Lékai-Kiss Ramóna műsorvezető, színésznő és Mezei Réka Léda színésznő.
