Adományozás

December 5-e az Önkéntesség Világnapja

Évtizedes hagyomány, hogy a Segélyszervezet december 5-i világnapon köszönetet mond önkéntes segítőinek, köztük is kiemelten azoknak, akik az elmúlt esztendőben tettek sokat a szervezet célkitűzéseiért. Bár idén a járványügyi korlátozások miatt a Segélyszervezet hagyományos köszönő rendezvénye elmarad, a köszönet viszont idén is sokaknak szól.

Az Ökumenikus Segélyszervezet munkája ma már elképzelhetetlen önkéntesek nélkül. Az elmúlt években folyamatosan bővültek lehetőségek a segélyszervezet munkájának önkéntes munkával való támogatására. Egyre többen kapcsolódtak be a szociális intézmények munkájába, a gyermektáborok lebonyolításába, az adománygyűjtésbe, vagy éppen az ünnepi segélyakciókba. 2020-ban a járvány hullámai alatt azonban ez a fejlődés megtorpant, mivel jelentősen csökkent azon tevékenységek száma, ahol biztonságosan be lehetett kapcsolódni a karitatív munkába.

„Ez az esztendő az önkéntesség szempontjából is nagyon másképp alakult, mint ahogyan terveztük. A munkatársak és támogatottak biztonságát egyaránt szolgáló szigorú járványügyi előírások miatt nehézzé vált a személyes bekapcsolódás a karitatív munkába, de aki segíteni akart így is megtalálta a módját. Volt, aki a logisztikai központunkban vállalt pakoló munkát, vagy éppen a segélycsomagok kiszállításába és érintkezésmentes átadásába kapcsolódott be. Jellemző mozzanata ennek az évnek az is, hogy mivel az adventi vásár elmaradása miatt sem adománypontot nem tudunk működtetni, sem látványos figyelemfelhívó akciót nem tudunk meghirdetni, ezért önkénteseink, otthon, home office-ban készítik az adományozóknak szánt mézeskalácsszíveket.” – mondta el Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, hozzátéve:

Az év egyik furcsasága volt, hogy éppen legelfoglaltabb önkénteseink - köztük sikeres sportolók, művészek - zsúfolt naptárja vált üressé egyik napról a másikra. Közülük többen is bejelentkeztek, hogy a felszabadult időben szívesen segítenek, amiben csak tudnak. Így előfordult az is, hogy egy átlagos hétköznapon a hajléktanok nappali melegedőjében Wolf Kati fogadta az oda betérő rászorulókat, Nagy Ervin pedig sofőrnek állt és napokon át élelmiszercsomagok szállított ki rászorulóknak.

Az adventi időszakban az is az önkéntesség egy formája lehet, ha valaki megosztja az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Adventi Pénzadománygyűjtésének felhívásait a közösségi médiában, hiszen segíteni, adományozni most otthonról is lehet.

Az Ökumenikus Segélyszervezet ezúton is köszönetet mond, mindazon önkénteseknek, akik  segítették, hogy a járványhelyzetben se engedje el a rászorulók kezét!