Munkatársaink számtalan megrázó és tragikus történettel, sorssal találkoznak az ukrán-magyar határnál, valamint beregszászi és lembergi központjainkban.
Ezek közül néhányat itt is megosztunk:
A 24 éves Ekaterina és két éves kislánya Anasztázia, Paksra tartanak nagyszüleikkel az ott élő rokonokhoz. Csernyigovból menekültek: a belorusz határ közelében lévő város nagy része elpusztult a bombatámadások során. Napokat töltöttek a pincében, de mikor a házukat is támadás érte, végső elkeseredésükben útnak indultak. Egyenesen a házuk pincéjéből indultak, mindössze egy előre elkészített táskával, ami eddig a biztonságot nyújtotta számukra.
Lakásuk romokban, a berendezés megsemmisült. Könnyek közt mesélte, hogy nemrég vásárolt lakásuk nincs többé. A gyerekszoba, amit a kis Anasztáziának készítettek...nincs többé. Most nyitott kozmetikai szalonját családi segítséggel rendezte be - ezt is kénytelen volt hátrahagyni. Csak a végzettségéről szóló diplomáját hozta magával egy táskában, remélve, hogy munkát talál szakmájában.
Férje otthon maradt, jelentkezett a hadseregben szolgálatra. Elmondta, hogy vissza szeretnének idővel menni hazájukba, reméli, nem kell sokáig várniuk erre.
A határnál kihelyezett segélypontunkon ellátásban részesültek, meleg tea, szendvics, bébietel, gyümölcs, pelenka; erre mind-mind nagy szükségük volt.
Natalia 2 gyermekével, a 9 éves Igorral és a mindössze 2 hónapos Nastiával menekült Lembergbe. Busszal érkezett a Kijev melletti Boriszpil városából. Férje a hadseregben szolgál.
"A településünk teljesen elpusztult, minden nap bombázták. Félek. Mi lesz a családommal? Mi lesz a férjemmel?"
Natalia elmondta, hogy szeretne ismét békében élni gyermekeivel. Lembergben akar maradni a háború végéig, mert a folyamatos bombázás nagyon megviselte.
"Amikor éjjel bombáztak, nem tudtam, hova meneküljünk. Attól tartottunk, hogy lerombolják a lakóházunkat. Ezen a menedékhelyen legalább biztonságban érzem magunkat."
Nataliáéknak lembergi központunk nyújtott létfontosságú segítséget.
Larissza a férjével, lányával és macskájukkal együtt menekült el Harkivból március elsején. Mielőtt elindultak volna, négy éjszakát töltöttek otthonuk alagsorában a folyamatos bombázások miatt.
"Mindenki el akarta hagyni Harkivot, rengeteg ember várakozott a vasútállomáson. A tömeg miatt nagyon nehéz volt feljutni a vonatra, négy napba telt, amíg eljutottunk Beregszászra." - mesélte Larissza. Most a helyi iskolánál felállított menedékhelyen vannak.
"Örülünk, hogy meleg helyen tudunk aludni. Naponta háromszor kapunk ételt, és még mosni is tudunk."
Larissza rákban szenved. Harkivban ugyan kapott ellátást, de a kórház megsemmisült a bombázásokban, így reméli, hogy Magyarországon ismét kaphat kezelést.
"Szeretnénk ismét Harkivban élni, békés körülmények között. Beregszászon most biztonságban vagyunk, és örülök, hogy mindannyian életben maradtunk."
Larisszáéknak lembergi központunk nyújtott létfontosságú segítséget.
A 10 éves Antónia és 3 éves húga, Galyna a családjukkal érkeztek. A háború előtt a Krím-félsziget közelében éltek, így olyan gyorsan kellett elhagyni az otthonukat, hogy Galyna csak egy játékot és egy színezőt tudott magával hozni. A színezőt már el is ajándékozta egy kislánynak, akinek semmilyen játéka nem volt.
Nekik a barabási átkelőnél lévő segítő ponton nyújtottak munkatársaink segítséget.
