Ünnep az otthontalanoknak
December legtöbbünknek kedves hónap. Van időnk szeretteinkkel foglalkozni, összegezni az évet, finom falatok mellett meghitt pillanatokat élni. De mit tegyen az, akinek nem adatik meg mindezekből semmi? Az év vége a hajlékát vesztett, magára maradt embereknek komoly lelki és fizikai megterhelés, a hideg időjárás miatt is. Itt írunk arról, hogy ünnepelhetnek segélyszervezetünk ellátóiban a hajléktalanok.
Hajléktalanokat segítő intézményeink az év minden napján nyitva vannak, így karácsonykor és újévkor is folyamatos az ellátás. Az adventi-karácsonyi időszakban több esemény van, ahol munkatársaink az alapellátáson túl ünnepi programokat szerveznek a rászorulóknak.
A fővárosban
A csepeli nappali melegedőben meghosszabbított nyitvatartással fogadják a hajléktalanokat. Az intézményben közös fadíszítés, beszélgetés, filmezés van, de a rászorulók arra is lehetőséget kapnak, hogy felhívják távolabb élő szeretteiket. Egy alkalommal birkapörkölt lesz az ünnepi menü, máskor egy evangélikus gyülekezet kedveskedik ajándékcsomagokkal és egy kis műsorral a nehéz körülmények között élők számára. A csepeli melegedőt szívesen keresik fel az ellátottak az ünnepi időszakban is, mert vágynak a megszokott társaságra, a kialakult napi rutinra, amire ezekben a napokban még nagyobb szükségük van. Zajlik a hagyományos szeretetvendégség is Csepelen. Fűtött sátorban magyaros, laktató ételekkel, karácsonyi zenei aláfestéssel és feldíszített karácsonyfával fogadják az önkéntesek és a munkatársak egész Budapestről a rászorulókat.
Debrecenben
A debreceni szállón a rászorulók szintén egész évben rendes körülmények között tölthetik a nappalokat, az ünnep előtt a hajléktalanoknak istentisztelettel és ünnepi tartósélelmiszer-csomagokkal is kedveskednek munkatársaink. A fedél nélkül élők, illetve rászoruló családok számára kiosztásra kerülő, összesen mintegy 350-400 csomagban könnyen elkészíthető és tartós konzervételek is vannak. Karácsony három napján ünnepi melegétellel vendégelik meg az ellátottakat, leves, második fogás, desszert, saláta várja a rászorulókat. Átlagosan naponta 60-80 fő látogat el ilyenkor az intézménybe. Emellett az utcai szolgálatban is jelen vannak a munkatársak, figyelnek a szabadban tartózkodókra, ha szükséges, be tudják őket vinni az éjjeli melegedőhelyre.
Gyulán
Gyulai intézményünk a nap 24 órájában nyitva áll a rászorulók előtt. Az alapszolgáltatások hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt igénybe vehetők. A gyulai hajléktalanszállón az ünnep a szokásosnál picit hamarabb kezdődik, már november elejétől ruha- és ételadománnyal segítik a helyiek és környékbeliek a rászorulókat. Az ünnepek előtti napokban szeretetvendégségen fogadja az intézmény azokat, akiknek nincs otthona, a közös reggelit az ellátottak és a munkatársak által felolvasott karácsonyi novellák, versek teszik meghitté. Természetesen van közös karácsonyfa-díszítés is, de egy helyi középiskolás kollégium diákjai műsorral is készülnek a rászorulóknak, akik december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-én ünnepi ebédre és ajándékcsomagra is számíthatnak.