30 éve az összefogás erejével: folyamatos jelenlét, változatlan alapértékek, letisztult szakmaiság
Beszámoló az Ökumenikus Segélyszervezet éves közgyűléséről
Május 30-án tartotta évi rendes közgyűlését az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten. A rendezvényen részt vettek az Ökumenikus Segélyszervezetet alapító egyházainak vezetői, delegáltjai, a szervezet vezetői, munkatársai. A közgyűlés keretében megtörtént az éves pénzügyi beszámoló és zárszámadás, továbbá az elmúlt év munkájának kiértékelése mellett Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója beszámolt a jövőbeni tervekről is. A közgyűlés levezető elnöke Fekete Károly, a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerületének püspöke volt.
Lehel László elnök-igazgató jelentésében ismertette az Ökumenikus Segélyszervezet 2021-es magyarországi munkáját, nemzetközi szerepvállalását, kitért a társadalmi szolidaritást erősítő tevékenységekre, s bemutatta a szervezet 2022-es terveit is. Kiemelte: a segélyszervezet életét 2021-ben még mindig a koronavírus járvány hullámai határozták meg. Sok, korábban kivételesnek számító rutin- és extrafeladat épült be az országos intézményhálózatának mindennapi működésébe is. Az intézmények mindent megtettek, hogy a módosult működés mellett is be tudják tölteni küldetésüket – melyért az elkötelezett munkatársaké az érdem és a köszönet. Ahogy a járványhelyzet kialakulásakor megfogadtuk – mondta –, nem engedtük el a rászorulók kezét a bajban: fokozott kapacitással és különleges támogatási formákkal segítettük a szervezet a harmadik és negyedik hullám alatt is a nehéz helyzetben lévő támogatottakat. Eközben folytatódott az intézményhálózat bővítése, újabb jelenlét pontok nyíltak, a debreceni központ pedig egy teljesen új intézménnyel bővült. Olaszliszkán új közösségi teret, míg Kastélyosdombón szociális munkás továbbképző központot alakítottak ki. A bővülés mellett kiemelt figyelmet fordítottak az intézmények szakmai munkájának egységesítésére, a konzervatív szemléletű szociális munka alapértékeinek megvalósítására is. Lehel László külön kihangsúlyozta és komoly számadatokkal támasztotta alá a szervezet rászoruló családokat és gyermekeket segítő intézményeinek felzárkózásért végzett esély-, illetve közösségteremtő munkáját. Ismertette a hajléktalanok, szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek, valamint a kapcsolati erőszak érintettjeinek támogatásáért tett erőfeszítéseiket és szólt a szervezet Országos Segélyközpontjának munkájáról.
Lehel László ezt követően a Segélyszervezet humanitárius segélyakcióiról számolt be. Amint elmondta, a Horvátországban történt földrengés olyan pusztítást végzett, ami itthon is sokakat késztetett szolidaritásra, s a kormányzat is jelentős segítséget ajánlott fel a károk enyhítésére. Folytatódott a szervezet nagyszabású humanitárius és fejlesztési programja Irakban, eddigi legjelentősebb segélyprogramjukat indították el Etiópiában, Ukrajnában pedig a koronavírus járvány kapcsán juttattak célba rendkívüli magyar segítséget 10 régióba, lélegeztető gépek és más egészségügyi felszerelések formájában. Az év második felének egész világot megrázó fejleménye volt az afganisztáni tálib hatalomátvétel, mely a segélyszervezet munkájának átmeneti felfüggesztését követelte meg, hogy aztán amint lehetővé vált, még nagyobb jelenléttel térjen vissza a humanitárius krízissel küzdő országba.
A jövőbeni tervek között Lehel László az intézmények korszerűsítése, az új kiléptető lakások létrehozása, valamint a logisztikai rendszer továbbfejlesztése mellett célként fogalmazta meg többek között a szakmai munkacsoportok és képzések erősítését, a szolgáltatások fenntarthatóságának újragondolását és racionalizálását valamint a munkahelyteremtő programok folytatását. Az elnök-igazgató elmondta, hogy a jelenlegi nemzetközi szerepvállalásuk területein hosszú távú jelenléttel terveznek, továbbá újabb 7 évre szeretnék megszerezni az európai uniós ECHO minősítést, amely hatalmas lehetőséget nyújt további nagy ívű humanitárius és fejlesztő programok megvalósításához, mely tagsággal a magyarországi szervezetek közül csak az Ökumenikus Segélyszervezet rendelkezik jelenleg.
Átláthatóság – 2021 a számok tükrében
Az Ökumenikus Segélyszervezet pénzügyi beszámolóját auditáló KPMG Hungária Kft. képviselője, Takács Norbert jelentésében leszögezte: az Ökumenikus Segélyszervezet közhasznú egyszerűsített éves beszámolója megbízható és valós képet ad a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről. Erről Dr. Hafenscher Károly, a Felügyelő Bizottság tagja adott tájékoztatást a közgyűlésnek. Elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet 2021-ben 13,713 milliárd forint bevétellel rendelkezett, melyből 3,554 milliárd forintot magyarországi szociális-fejlesztő tevékenységének finanszírozására, 4,354 milliárd forintot pedig külföldi és belföldi humanitárius segítségnyújtásra, illetve nemzetközi fejlesztésre fordított. A 2022. évre elhatárolt céltámogatások és alapok összege összesen 5,805 milliárd forint. Dr. Hafenscher Károly végül elmondta, hogy a segélyszervezet 2021-es mérlege az előző évihez képest 17%-os növekedést mutat.
Az Ökumenikus Segélyszervezet Alapítvány 2021-es tevékenységét Dr. Fekete Károly református püspök, a kuratórium elnöke ismertette. Kiemelte: az alapítvány egy 27 fős idősek otthonát működtet, melynek színvonalas tevékenységét adománygyűjtő programok is támogatják.
A közgyűlésen beszámoltak a segélyszervezet által létrehozott Oktatásért Alapítvány éves tevékenységéről is, mely a segélyszervezet bővülő hazai képzési feladatait fogja össze, valamint fenntartásába került az immár hivatalos működési engedélyt is kapott, az Innovációs és Technológiai Minisztérium beruházásával épülő Biatorbágyi Innovatív Technikum.
Zárszóként Lehel László elnök-igazgató szavai idézhetők: „2021-ben ünnepeltük az Ökumenikus Segélyszervezet megalakulásának 30. évfordulóját. A különleges jubileumhoz kapcsolódó rendezvényeinket és kommunikációnkat nem a múltba révedés, hanem a három évtized tanulságainak értékelése, a változatlan alapértékek és a kikristályosodott szakmai alapelvek világos megfogalmazása, a közösség (tovább)építése, és nem utolsó sorban a hála határozta meg. A hála, melyet ezen, a 2021. évi munkánkat összefoglaló közgyűlésen is érzünk. Köszönjük minden munkatársunknak, önkéntesünknek, partnerünknek, támogatónknak, és Teremtőnknek, hogy ennyi helyen és ennyi formában segíthetjük a rászorulókat és bajbajutottakat, együtt az összefogás erejével!”
Adatvédelmi áttekintés
Honlapunk a lehető legjobb szolgáltatás nyújtása és használatának megkönnyítése érdekében sütiket használ.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Analitika
Ezen sütik segítségével adatokat gyűjtünk arról, hogy ezek segítségével folyamatosan javíthassuk a felhasználói élményt.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.