Adományozás

500 óvodás évkezdését támogatja az E.ON

500 óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON a kisebbek élményteli évkezdését és az óvodai közösséghez csatlakozásukat. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az első csomagokat a mai napon Kaposváron vehették át a gyerekek.

Az E.ON évek óta elkötelezetten támogatja a jövő generációját. Az energiavállalat idén immár kilencedszer csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet „Iskolakezdés együtt!” segélyakciójához és 5 millió forint értékű támogatással járult hozzá a koronavírus miatt idén dupla mennyiségű tanszercsomagot adományozó programhoz. Mivel a családok kisebbekből, nagyobbakból állnak, ezért nem csak az iskolásokra, hanem a testvérekre, az óvodásokra is gondolt a vállalat, az iskolakezdés segítése után további 5 millió forint értékben az óvodakezdő kisgyerekek évkezdését is támogatja, fejenként 10.000 forint értékben.

Az óvodakezdést segítő felajánlásból Somogy megyében 230 kaposvári, kastélyosdombói, barcsi és lakócsai gyerek részesül. Az ország egyéb régióiban további 270 budapesti, szolnoki, orosházai, miskolci, boldogkőújfalui és vizsolyi óvodás évkezdését segíti az E.ON és az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy az új életszakasz indulása az ő számukra is igazán örömteli lehessen.

Az adományok átadása Kaposváron vette kezdetét, és hogy még teljesebb legyen a gyermekek öröme, a szervezők egy interaktív műsorral is meglepték a rendezvényen résztvevő óvodásokat. A megyeszékhelyen összesen 128 csomagot osztanak ki szeptember 8-ával kezdődően az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházába járó, illetve az intézmény látókörében lévő kaposvári családok számára. Az adomány egy tisztasági csomagot (fogkefe, fogkrém, szappan, törölköző, zsebkendő), továbbá kézműves- és kreatív foglalkozáshoz használható eszközöket (vízfesték, ceruza, papírragasztó, gyurma, zsírkréta), valamint a gondozási időben használható ruházatot (cipőt/váltócipő) tartalmaz.

Károlyi Zsuzsanna, az akció partnere, az E.ON Hungária Zrt. marketing és kommunikációs vezetője a rendezvény kapcsán elmondta:

Az iskoláskorú gyermekek mellett az óvodások életében is meghatározó időszak az évkezdés. Az első óvodai napok, a szülőktől távoli világ felfedezése fontos időszak a kisgyerekek életében. Ötödik éve lepjük meg az óvodát kezdő apróságokat és szüleiket ezekkel a gondosan összeállított csomagokkal, mert fontosnak tartjuk, hogy minden gyermek számára rendelkezésére álljanak a mindennapjaikat és fejlődésüket szolgáló eszközök. Azért dolgozunk, hogy legkisebbek első közösségi élménye örömteli legyen.

„A mindennapi használatba kerülő eszközök kiválasztásánál szempont volt, hogy ne csak egy játék legyen a csomagban, hanem egyrészt a gyermekek fejlesztéséhez is hozzájáruló, másrészt a napi óvodába járást segítő hasznos ajándékokat, pl. higiénés szereket és ruházatot kapjanak az ovisok az Ökumenikus Segélyszervezettől és stratégiai partnerétől, az E.ON-tól. A támogatás az ismételten fokozódó járványhelyzet miatt is nagy segítséget jelent, valamint sok családnál a nagyobb gyermekek beiskolázása is többletkiadással járt a megelőző napokban, hetekben” – nyilatkozta Bacza Barbara, az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári intézményének vezetője az adományok átadásakor. Kaposvár város nevében Borhi Zsombor alpolgármester mondott köszönetet az E.ON támogatásáért.

Partnerünk az óvodakezdésben