Háttér, előzmények:
Az Ökumenikus Segélyszervezet 2003-ban indította első iraki segélyprogramját, az Iszlám Állam 2014-es térnyerését követően pedig rendszeres segélyakciókat hajtott végre a háború elől menekülő családok támogatására. A segélyakciók által támogatott üldözött kisebbségek közül kiemelkednek a keresztény közösségek, akik legtöbb esetben néhány nap leforgása alatt kényszerültek elhagyni a korábbi lakhelyüket. Az Ökumenikus Segélyszervezet 2016-ban a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával az iraki kurdisztáni Erbilben nyitott központjának célkitűzése, hogy hosszú távú segélyprogramjaival hatékony segítséget nyújtson a háború miatt nehéz helyzetbe került családok helyben maradásához, életük újrakezdéséhez. Az Ökumenikus Segélyszervezet a duhoki székhelyű Christian Aid Program Norhtern Iraq (CAPNI), valamint a szulejmániai székhelyű Rehabilitation, Education And Community Health (REACH) helyi partnerszervezetivel együttműködésben végzi munkáját Irakban.
Az Ökumenikus Segélyszervezet tavaly ősszel jelentette be iraki szerepvállalásának egy újabb elemét. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, a Hungary Helps program keretében végzett humanitárius munka első, most befejeződő 125 millió forintos szakaszában a magyar segélyszervezet 55 lakóházat épített újjá Karakashban, 1 fiú- és 1 lányiskolát újított föl Bashiqában, valamint egy 2500 embert ellátó vízhálózat rekonstrukcióját végezte el Alkoshban. Az újjáépítés mellett humanitárius segítségként 324 család kapott téli tüzelőt, 600 család pedig élelmiszert és takarókat. A kézzelfogható segítség mellett a segélyprogram fontos eleme a pszichoszociális segítségnyújtás is a sokat szenvedett családoknak. A nagyszabású segélyprogram végrehajtását a Segélyszervezet a 2016 óta működő erbili irodája mellett a közelmúltban Bashiqában létrehozott visszatelepülési központjuk, illetve több helyi partnerszervezet is segíti.
A többségében üldözött keresztény családok visszatérését és helyben boldogulását támogató segélyprogramhoz adománygyűjtéssel csatlakozott az Magyarországi Evangélikus Egyház is. Az evangélikus gyülekezetek 2017 adventjén 15 millió forintot gyűjtöttek össze, melynek köszönhetően további 17 család házának felújítását végzi jelenleg is az Ökumenikus Segélyszervezet Bashiqában.
Az Ökumenikus Segélyszervezet iraki segélyprogramját a 1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forinttal, a www.segelyszervezet.hu/irak oldalon online adományozással vagy az OTP Banknál vezetett 11705008-20464565-ös adományszámára utalással lehet támogatni, a közlemény rovatban “IRAK” megjelöléssel.