Adományozás

Folytatódik a Segélyszervezet visszatelepülő keresztényeket segítő programja Irakban

A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatta segélyprogramhoz a Magyarországi Evangélikus Egyház is csatlakozott

A napokban érkezett vissza Irakból az Ökumenikus Segélyszervezet küldöttsége. Bálint Gábor, a szervezet nemzetközi programjainak vezetője február 26-án sajtótájékoztatón számolt be a helyszínen szerzett tapasztalatairól, kiemelve a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával közelmúltban elindított segélyprogram fejleményeit.  A Hungary Helps Program keretében megvalósuló 500 millió forint értékű magyar segélyprogram célkitűzéseihez csatlakozott a Magyarországi Evangélikus Egyház is. A gyülekezeti adományokból összegyűlt 15 millió forintot a sajtótájékoztatón Fabiny Tamás adta át. Az elnök-püspök kiemelte: egyháza elkötelezett a rászorulók helyben történő megsegítése, különösen is az üldözött keresztények támogatása mellett.

„Keep the hope alive!” - azaz Tartsd életben a reményt! – utalt vissza Bálint Gábor Emanuel Youkhana, a keresztény alapokon működő egyik legnagyobb iraki partnerszervezet (CAPNI) vezetőjének egy korábbi budapesti sajtótájékoztatón elhangzott mondatára. Hangsúlyozta: a házak, iskolák újjáépítése mellett most talán még fontosabb a visszatérő családok reményének megőrzése, a visszatérők lelki támogatása.

A segélyszervezet nemzetközi programjainak vezetője beszámolójában elmondta: „A tervezés időszakán túl megkezdődött a KKM által támogatott segélyprogram gyakorlati megvalósítása. Fő célkitűzés, hogy az elüldözött emberek visszatelepüljenek és helyben építsék újra életüket. A segélyprogram kiemelt helyszínén, a 60 ezres Bashikába 30 ezren már visszatértek. Az oktatás javarészt újraindult, de az iskolák épületei még romosak, háborús sérülésektől sújtottak, s komoly felújítást igényelnek. Számos templom, egyházi épület semmisült vagy rongálódott meg súlyosan, pedig a közösségi élet beindításához nélkülözhetetlenek az alkalmaknak teret adó ingatlanok. Bár több üzlet megnyitott már, de a teljes, a mindennapi megélhetést biztosító kiskereskedelem helyreállítása még messze van. Vannak magánházak, melyeket elkezdtek magánerőből felújítani a tulajdonosaik, de az igazán károsult családi otthonok rendbehozatala hatalmas terhet jelent a humanitárius krízis idején mindenüket felélő családoknak.” Bálint Gábor hozzáfűzte: „Az Ökumenikus Segélyszervezet nem csupán házakat, intézményeket újít fel, hanem közösségeket szeretne építeni, az élet újraindításához szeretne nagymértékben hozzájárulni. Ezt kívánja támogatni a Bashika városban létrehozott Visszatelepülőket Segítő Központ programjával is, melynek első fázisában 30 magánház és egy iskola felújításával, a 2500 embert ellátó vízhálózat helyreállításával, valamint mellett pszichoszociális szolgáltatásokkal segítenek.”

Ehhez az fizikai és lelki újjáépítéshez csatlakozott a Magyarországi Evangélikus Egyház is. A sajtótájékoztatón Fabiny Tamás, elnök-püspök egy 15 millió forintos adománylevelet adott át a Segélyszervezetnek, hangsúlyozva, hogy az összeg mögött széleskörű összefogás, mintegy 260 egyházközség és számos magánszemély felajánlása áll. A püspök elmondta: „A Magyarországi Evangélikus Egyház az Európát elérő migrációs hullám kezdete óta igyekszik támogatni a válságövezetekben élőket a szülőföldjükön való megmaradásban. Tesszük mindezt azért, mert úgy gondoljuk, hogy felelős keresztény ember nem lehet közömbös a közel-keleti térségben a radikális iszlám pusztítása miatt súlyosan szenvedő emberek, különösen az ottani keresztények sorsa iránt. Saját, a Közel-Keleten szerzett tapasztalataink alapján is állítjuk, hogy az ottani üldözött keresztények helytállása példa lehet a hitében gyakran sajnálatos módon megfáradt európai kereszténység számára is.”

Az Irakban megvalósuló magyar segélyprogram kapcsán Fabiny Tamás kiemelte: „A Magyarországi Evangélikus Egyház példaértékűnek tartja, hogy a magyar kormányzat kiemelt ügyként karolta fel az üldözött keresztény közösségek támogatását. Reményünket fejezzük ki, az európai országok egyre szélesebb köre vesz részt ebben a szerepvállalásban, lehetőséget teremtve, hogy a háború után visszatérő közösségek helyben maradva kezdhessenek új életet. Fabiny Tamás végül hangsúlyozta: a helyben való segítségnyújtást, illetve fejlesztést olyan hatékony eszköznek tartja, mely kulcsfontosságú az Európába irányuló illegális migráció megállítása szempontjából.