Segítség minden korosztálynak a szegénység okozta hátrányok leküzdéséhez
Az Ökumenikus Segélyszervezet biztos kezdet gyermekházaiban már a születéstől segítik a legkisebbek egészséges fejlődését, a hátrányok kialakulásának megelőzését. Tanoda programjában és Jelenlét pontjain a gyermekek pedagógusoktól és fejlesztő szakemberektől kapnak segítséget a hátrányaik ledolgozásához, s a digitális, modern eszközökkel tartott foglalkozásokon játékká válik a tanulás. Bentlakásos és napközis táboraiban az élmények mellett a lemaradások behozására, a játékos gyerekfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezet szakemberei. Átmeneti otthonaiban a munkatársak mindent megtesznek, hogy a gyerekek a megtapasztalhassák az otthon biztonságát, és családjukkal együtt esélyt kaphassanak a továbblépésre. Itt minden korosztályból vannak gyerekek az újszülöttől a középiskolásig. Az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontja nélkülöző családok és gyermekek tízezreit támogatja évente élelmiszerrel, ruhával, tanszerrel egész évben.
A Segélyszervezet a mai gyermeknap alkalmával arra biztat, hogy minél többen gondoljanak egy telefonhívás erejéig a nehéz sorsú gyermekekre! A 1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forintot lehet adományozni.
Az adománygyűjtéshez bárki tud csatlakozni a további módokon is:
- A segelyszervezet.hu oldalon bankkártya segítségével
- átutalással pedig a 11705008-20464565 számlaszámon, a közlemény rovatban a „Kapaszkodó” jelzést feltüntetve
- A TESCO üzleteinek pénztárainál és az önkiszolgáló kasszáknál május 16. és június 19. között kapható 250 forintos, valamint a Tesco weboldalán elérhető 250, 500 és 1000 forintos kuponok vásárlásával