Az elmúlt évek során végzett lelkes, kitartó és önzetlen munkáért mondott köszönetet önkénteseinek az Ökumenikus Segélyszervezet december 5-én a budapesti Akvárium Klubban, az Önkéntesek Világnapján. Az elismeréseket Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató adta át a segélyszervezet olyan ismert önkénteseivel együtt, mint Katus Attila, Dombi Rudolf és Lékai-Kiss Ramóna.
A különleges esemény egy könyvbemutatónak is helyet adott. A rendezvényen a jelenlévő sztárok bevonásával pódium beszélgetés keretében mutatták be az Ökumenikus Segélyszervezet harminc éves fennállásának jubileuma apropóján kiadott És te mit kaptál? című könyvet. A Luther Kiadó gondozásában megjelent könyvben a szervezet sokszínű közösségének ismert tagjai vallanak arról, mit ad számukra, és hogyan vált életük részévé a segítő munka (Berki Krisztián, Dombi Rudolf, Dombóvári István, Fabiny Tamás, Gyurta Dániel, Iszak Eszter, Katus Attila, Kovács Koko István, Lehel László, Lékai-Kiss Ramóna, Lévai Anikó, Nagy Ervin, Rátonyi Kriszta, Rost Andrea, Szabados Ágnes, Wolf Kati). Az ismert önkéntesek történetei mellett több rászoruló pedig azt meséli el, hogy milyen módon segítette őt – akár életre szólóan – krízishelyzetéből való kilábalásban a segélyszervezet támogatása.
Gáncs Kristóf a most megjelent könyvben szereplő történetek kapcsán kiemelte: