Adományozás

1 milliárd forintos ukrajnai segélyprogram

Egy hónap telt el az orosz-ukrán háború kitörése óta. Az Ökumenikus Segélyszervezet a hazánkba érkező menekültek támogatása mellett kezdettől fogva kiemelt hangsúlyt helyez az ukrajnai belső menekültek és a háború miatt nehéz helyzetbe került helyi lakosság támogatására. Az első hónap tapasztalatait és a következő 3 hónapra tervezett 1 milliárd forint értékű segélyprogramjának részleteit sajtótájékoztatón ismertette Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, aki a napokban tért vissza több Kárpátokon túli régiót is érintő előkészítő tárgyalásairól.

Lehel László az eltelt 1 hónap összegzését a köszönet szavaival kezdte, mint elmondta az Ökumenikus Segélyszervezet 30 éves történetében is kiemelkedő az a határokon és szektorokon átívelő összefogás, ami elindult a háború miatt menekülők és nélkülözők segítésére. A Segélyszervezet az elmúlt 4 hétben jelentős szerepet vállalt az úton lévő menekülők támogatásában, a határ mindkét oldalán, segítség pontokat működtet Asztélynál, illetve a Liszt Ferenc Repülőtéren, részt vesz a BOK Csarnokban kialakított fogadó központ karitatív szolgáltatásainak működtetésében is. Hazánkba érkező menekültek számára telefonvonalat hozott létre, ahol anyanyelvükön kapnak segítséget a szállástaláláshoz. A Segélyszervezet amellett, hogy több saját központját is megnyitotta a menekültek számára, több hotellel működik együtt, és nagy számban helyez el segítséget kérő családokat.

Az első hónap határon innen és túl

Az elnök-igazgató kiemelte: a hazánkba érkezők támogatása mellett, a Segélyszervezet munkájának súlypontját kezdettől Ukrajnába helyezte, hiszen bár Kárpátalján, illetve Nyugat Ukrajna nagy részén békesség van, de a háború eleje óta folyamatosan érkező belső menekültek ellátása egyre nagyobb feladatot jelent. Hozzátette: Kárpátalján a belső menekültként száma már elérheti többszázezret. A Segélyszervezet Magyarország Kormányával szoros együttműködésben, illetve a Viktor Mikita kárpátaljai kormányzóval történt megállapodással összhangban egyedülálló mértékben juttatott el Magyarországról Ukrajnába hiánypótló élelmiszer és higiéniás cikkeket tartalmazó szállítmányokat az első hónapban.

A következő 3 hónap

Lehel László, elnök-igazgató az első hónap rövid összegzését követően a következő 3 hónapra egy átfogó összesen 1 milliárd forint értékű következő segélyprogramot jelentett be. Az átfogó segélyprogram keretében a Segélyszervezet folytatja a segélyszállítmányok rendszeres indítását, melynek keretében havi mintegy 250 tonna segélyárut szállítanak majd Magyarországról Ukrajnába a rászorulók támogatására. A segélyszállítmányok továbbra is legnagyobb arányban (átlagosan 70%-ban) tartósélelmiszereket tartalmaznak majd, kisebb részben (mintegy 30%-ban) pedig higiéniai és gyermekápolási cikkeket. A Segélyszervezet ezek mellett megkezdte a gyógyszersegélyezés előkészítését is, így hiánypótló gyógyszerekkel is kiegészülhetnek a szállítmányok.

A nagyszabású segélyprogram következő szakasza a tervek szerint összesen 10 régiót érint majd:

  • Kárpátalján 6 járásban, mintegy 100 helyszínen támogat majd menekülteket befogadó helyeket és közösségeket a Segélyszervezet a szállítmányokból.
  • Kárpátalján túl a segélyprogram kiterjed Lemberg, Ternopil, Ivano-Frankivszk, Csernyivci, Dnyipro, Zaporizsje, Harkov, Poltava, Cserkaszi városokra, illetve azok térségére.

Lehel László hangsúlyozta: a segítségnyújtást minden esetben alapos helyszíni felmérések, illetve koordináció előzi meg. Az igényfelmérések arra is lehetőséget adnak, hogy a befogadó közösségek egyéni problémaira, szükségleteire is gyorsan – jellemzően helyi beszerzéssel – reagáljon a segélyszervezet, így például: számos befogadó központot támogatnak mosógépekkel, hűtőszekrényekkel, bojlerekkel, háztartási kisgépekkel, fektetéshez vagy éppen a gyermekek ellátásához szükséges eszközökkel.

A nagyszabású segélyprogram a kézzelfogható segítségnyújtáson túl, hangsúlyt helyez a menekültek egyéni támogatására, a nemzetközi készpénzes (cash assistance) módszertan szerint, illetve több helyszínen indul pszichoszociális segítségnyújtás is. Több térségben a segélyszervezet szorosan együttműködik azzal a helyi partneri hálózattal, melyet a 2014-ben kirobbant harcok nyomán induló segélyprogramjai során épített ki. A segélyprogram két központja továbbra is Beregszász és Lemberg lesznek. Mindkét helyen jelentős kapacitásbővítés és infrastrukturális fejlesztés valósul meg: míg Beregszászon új raktárbázist, Lembergben pedig egy új nemzetközi humanitárius központot és ahhoz tartozó logisztikai bázist jelent. A két központban több mint 50 munkatárs és önkéntes dolgozik majd a segélyprogram végrehajtásán.

Források

A következő 3 hónapban megvalósuló ukrajnai segélyprogram összértéke meghaladja az 1 milliárd forintot. Ezt az Ökumenikus Segélyszervezet hazai adománygyűjtése mellett a Magyarország Segít programban biztosított célzott állami források, valamint nemzetközi donorok felajánlásai teszik lehetővé. Utóbbiak közül kiemelkedik a több mint 140 tagszervezetet számláló ACT Alliance nemzetközi szövetség által biztosított források, illetve a Segélyszervezet ukrajnai szerepvállalásában szorosan együttműködő két partner szervezet, a DanChurchAid és FinnChurchAid bilaterális támogatásai.